DECORA > Cégünkről > Társadalmi felelősség > ANYA VAGYOK ÉS DOLGOZOK

ANYA VAGYOK ÉS DOLGOZOK

A sikeres szakmai élet és a boldog családi élet mindenki számára a személyes siker alapja. A Decora S.A. úgy döntött, hogy az anyák mellett szavaz és egy „Anya vagyok és dolgozok” című programmal kívánja segíteni őket. Reméljük, hogy sikerül közösen kidolgoznunk olyan eszközöket és szokásokat, melyek segítségével a szakmai munkarendszer alkalmazkodni fog a modern család követelményeihez.

 A programunk az Anyukáknak szól. Tisztában vagyunk vele, hogy az „Anya” nem mindig jelenti ugyanazt. Ezt a büszke jelzőt ugyanúgy elmondhatja magáról a gyesen lévő anyuka, valamint azok az anyukák, akik úgy döntöttek, hogy visszatérnek a munkahelyükre illetve azok is, akik már hosszabb ideje dolgoznak, a gyerekeik pedig már szinte felnőttek. Minden anyuka elválaszthatatlan a gyermekétől, de a szakmai életben is tökéletes partner egyben. Nem lehet túlértékelni a szakmai munka és a magánélet racionális egyesítéséből származó előnyöket. Az „Anya vagyok és dolgozok” program keretein belül elindult az „Előfizetés Anyáknak” elnevezésű akció, amelynek köszönhetően minden anyuka, aki hosszabb időn át a vállalaton kívül van, postán megkapja az újság új számait. Ezenkívül az újszülött babák anyukáit egy ajándékkal lepjük meg.

Itt tud megismerkedni a PROGRAMMAL. Az alapértékek megalkotására a mintát a Decora Tőkecsoport Alkalmazottjainak Viselkedési Tízparancsolata szolgáltatta.

Mellette azon Anyukák fényképeit mutatjuk be, akik támogatták a projektet. Rövidesen további fényképek.

A program a Decora Tőkecsoport Alkalmazottjainak Viselkedési Tízparancsolata alapján alakult meg

HATÉKONYSÁG

A nyugodt és feszültségmentes anyuka minden munkaposzton egy tökéletes alkalmazott. Az anyaság egy pótolhatatlan iskola, mely segít kidolgozni a gyermek felneveléséhez, de a munkavégzés során is elengedhetetlen tulajdonságokat és képességeket. Az anyákat a kreativitás, a felelősségtudat, a gyors döntéshozás és a jó időbeosztás jellemzi.

EGYÜTTMŰKÖDÉS

A Decora S.A. vállalatot fiatal és erős csapat alkotja, mely különböző tulajdonságú és személyiségű alkalmazottakból áll. A csapattá egyesítésnek köszönhetően az alkalmazottak kiegészítik egymást, mindenki hozzáadja a saját tapasztalatait, melyek egymás között való megosztása lehetővé teszi a siker elérését.

TISZTELET

A szülési szabadság után a szakmai munkába való visszatérés a munkarendszerbe történő ismételt beilleszkedéssel jár. A közös segítségnyújtás és a kollégák idejének a tisztelete nem csak az első napokban válnak elengedhetetlen értékekké.

BECSÜLETESSÉG

Mindenféle vitás szituációt közvetlenül azok létrejöttük után kell megbeszélni. A közös megegyezést csak őszinte beszélgetéssel és a pozitív megoldás megtalálásával lehet elérni. A világos és átlátható szituációk segít az anyukáknak jobban és hatékonyabban megszervezni a napi munkájukat.

RUGALMASSÁG

A dolgozó anya napi munkájának a megszervezése nem kevés képességet igényel. Sőt, minden anya esetében a váratlan napi események meglepetéseket hozhatnak, ezért gyakran elengedhetetlenek a vészmegoldások. Fontos, hogy lehetőség legyen az anyák számára a munkaformát megkönnyítő megoldásokra.

BÁTORSÁG
Az anyák nem félnek a kihívásoktól. Gyermekeik fejlődésének minden egyes napja újabb növekvő elvárások elé teszik ki őket. Ezért is lehet a szakmai munka a tervek, a sikerek és a megjelölt célok elérésének egy újonnan felfedezett megvalósítási tere.

BIZALOM

Érthető, hogy minden anya számára a családdal töltött idő a legfontosabb. Fontos számunkra, hogy a bizalom, amellyel a Decora S.A. vállalatot, mint munkaadót megbízott, kamatozzon és segítsen a felejthetetlen pillanatok átélésében a családjával együtt.